Rólunk

Rólunk Asociația Crișana


food asociatia crisana

A „Crisana” Agro-Élelmiszeri Temékeket Vizsgáló és Támogató Társulás

A „Crisana” Agro-Élelmiszeri Temékeket Vizsgáló és Támogató Társulás egy üzletembereket, mezőgazdasági termelőket és váradi egyetemi kádereket magába foglaló kollektiva kezdeményezése nyomán jött létre, akik szükségesnek látták, hogy komoly támogatásra és megerősödésre van szüksége a „Crisana”-i élelmiszeripari szektornak.

Ebben a felfogásban megegyezve a következő adatokból indultunk ki:

  • A Várad és a Bihar megye piacain árusitott zöldségek és gyümölcsök nagy része –kb 70 % – importból származik.
  • Ezeknek a termékeknek a nagy része szintén importból származó magokból származnak, úgyhogy nincs meg bennük a hazai íz és zamat és létezik a régi idők nosztalgiája.
  • Léteznek tanulmányok melyek bizonyitják hogy ezek a zöldségek és gyümölcsök káros adalékokat tartalmaznak „nitriti, nitrati si pesticide”. A Mezőgazdasági Minisztérium közleménye szerint csak tiz százalék elenőrizhető le az összetételükből.

Lásd „sursa”.

  • A kistermelők és a nagyobb zöldség és gyümölcs termelők nem tudják a termékeiket forgalmazni, főleg csak viszonteladóknak.
  • A piacon található termékeknek nincs meg a helyi jellege, identitása, sok eladó valótlant állit ha az eredetéről kérdezik őket, ezért ha a kistermelő azt mondja hogy valóban hazai terméket árul, senki sem hiszi el.
  • A befektetésekhez pénzre van szükség. Az európai „ EU-s” anyagi támogatásokat különböző projektekre utalják ki, a kistermelőknek nincs kapacitása sem esélye hogy individuálisan megnyerje azokat.

Küldetés


Ezért úgy döntöttünk hogy létrehozunk egy társulást amelynek az lesz a fő célja, hogy a „Crisana-i” mezőgazdasági szektor felemelkedését támogassa.

.

A „Crisana” Élelmiszeripari Termékeket Vizsgáló és Támogató Társulás „ACPPA Crisana” fő célja az hogy jólétet hozzon létre a Tagoknak a Partnereknek és a Közösségnek.

Hogyan fogjuk mindezt elérni? A következő objektivák létrehozásával:

  • Az agro-élelmiszeripari szektor érdekeltjeinek az összevonása egy kollaboráló program keretein belül.
  • Különböző események szervezése „Crisana” termelőinek a támogatása céljából.
  • Különböző szolgáltatások létrehozása: tanácsadás vissza nem téritendő támogatások megigényléséhez, agro-élelmiszeri marketinggel és managementtel kapcsolatos tanácsadás, mezőgazdasággal kapcsolatos tanácsadás a termelők kapacitásának a növelése és a minőség javitása érdekében.
  • A Crisana agro-élelmiszeri „Termék”, mint „kategória” létrehozása, a termelők támogatása és terjeszkedése céljából.
  • Egy olyan térképet megszerkeszteni Bihar megyéről, amelyen fel vannak tüntetve Crisana fő és elismert mezőgazdasági régiói, a jellegzetes helyi termékek kiemelésével, az agro-élelmiszerrel kapcsolatoss turizmus fejlesztése céljából.
  • Lehetőség arra nézve, hogy Crisana jellegzetes tradicionális termékeinek az előállitóit meg lehessen különböztetni, éppen a helyi tradicionális termékek terjesztése céljából.
  • Külföldön és belföldön részt venni különböző találkozókon tapasztalat csere céljából. Támogatások megszerzéséhez szükséges projektek és kezdeményezések szerkesztése és elinditása.
  • Egy olyan törvénytervezet benyujtását kezdeményezni helyi és országos szinten amely az ország mezőgazdaságának javitását eredményezné.
  • Különböző kereskedelmi tevékenységek folytatása: felvásárolni, tárolni, csomagolni és felcimkézni a termékeket valamint feldolgozni és árusitani is őket.
  • A tradicionális termékek előállitóit támogatni abban hogy közösen egyesülésekben folytassák tevékenységüket, eredményesebben.
  • Környezetbarát módszerek alkamazása, és lehetőség az egyes termékek újrahasznositására.
  • Agro-élelmiszeri projektek létrehozása fejlesztés és kutatás céljából és az eredmények „diseminarea acestora”
  • A „Crisana Agro-Élelmiszer” mint márka bejegyzése az OSIM-nál. „Kőrösvidéki zöldség-gyümölcs”
  • Az ACPPA Crisana beiratása mint OIPA tag. – Interprofesszionális Szervezetek az Agro-Élelmiszeri Termékekért.

Események


Ianuarie 2016

Înființarea asociației

Iunie 2016

Eveniment lansare

Privacy Policy Settings